Azt írta tegnap Surin Zsuzsa, hogy örül, hogy van férfi, aki odaáll nők mellé. Amúgy tényleg sokan odaálltak és nem csak nők, becslésem szerint az ottlévők legalább egyharmada férfi volt a lengyel követségnél. És, hogy elmerengtem aztán ezeken a követségeken, meg azon, hogy mi a fenét is keresünk mi ott, akár férfiak, akár nők, és főleg azon, hogy miért szinte mindig ugyanazok? Egy-egy tüntetésen, demonstráción általában 5-10 ismerőssel találkozom rendszeresen. És általában mindig ugyanazokkal. Egy tízmilliós ország kétmilliós fővárosban. És ezek ugyanazok az emberek, akik hétvégenként saját pénzükből főznek másoknak és rászorulóknak osztanak ételt, kenyeret szállítanak szegényeknek vidékre, bevásárolnak az SzFE diákjainak, kiállnak a melegek jogaiért, ott vannak az Élet menetén, a cigányok tatárszentgyörgyi megemlékezésén, vagy ruhát visznek a menekülteknek. De ugyanezek állnak ki a minszki nők, meg a lengyel nők mellett is. Meg a kurdok mellett is, meg a tibetiek mellett is, meg a háborúk ellen is…

És akkor itt el is lehetne intézni egy nagy kézlegyintéssel, hogy hááá, hát ezek mind hülye libsik, bolsik, aztán ez mind politika, aztán azért állnak ezek ki mindig az SzFE-ért, Iványi Gáborért vagy az Auróráért.

De nem! Nem így van! Ugyanezek az emberek álltak az oktatásért is, meg az egészégügyért is! Ja, mert az is mind politika… mondom, biztos hülye libsik, bolsik ezek!

De nem, nem így van! Mert ugyanezek az emberek osztogattak ásványvizet meg WC-papírt a rendelők előtt ingyen, politikai hovatartozástól függetlenül, festettek fel látható jelzéseket a járdára a Szemészeti Klinika előtt, hogy a gyengénlátók könnyebben közlekedhessenek, sőt, ugyanezen emberek száján hangzott fel az Arirang-ének a hídon, a Hableány katasztrófája után és ugyanezek az emberek mentek el a Szinyei Gimnázium elé mécsest gyújtani, a borzalmas buszkatasztrófa megrázkódtatásakor. Azért azt nem mondhatjuk, hogy a vakok, a gimnazisták, meg a koreaiak mind libsik meg bolsik…

A szolidaritás egy veleszületett vagy szerzett tulajdonság? Miért van az, hogy egyesek hajlandóak szembenézni a könnygázzal, üres kézzel a gumibotok ellen, hogy szólhassanak mások jogaiért? Mások meg kinyitják a frigóból kivett Kőbányait oszt bekapcsolják a TV-t oszt aszongyák, hogy nida, az ott nem megint a Várhelyi? Hámmá ennek sincsen jobb dóga, vagy mi?

A szolidaritás valami olyan, ami nem enged otthon ülni. Beleszúr valami a fotelből a fenekedbe, kiszól a TV-ből egy nagyon is ismerős hang, a tücsök-lelkiismeret, és csak annyit mond, hogy „Itt ülsz? És nem szégyelled magad?” És ilyen nem is egyszer volt már. Ilyenkor elvörösödik az ember, és nem számít, hogy melyik ízületed fáj, hanem leteszed a sört, visszahúzod a zoknit, nadrágot, és menet közben leveszed a kabátot a fogasról. Na, ez a szolidaritás. Enélkül meg minek élnék? Csak a fridzsidernek, a TV-nek, meg a Kőbányainak?

2020. október 29.