Csütörtökön este voltunk a MOM-ban, Örkény-esten. Mácsai Pál és Lukács Miklós összehozta a legjobbat, amit ebből össze lehetett hozni, és hiába ismered az egyperceseket, a végére tekeregni fogsz a röhögéstől, meg a deja vu érzésétől és a belehasító fájdalomtól, hogy ez akkor is, meg most is… Úristen!! Örkény örök! De…. volt még valami koráthallás, és ez nem a nagy írónak volt köszönhető, hanem sokkal inkább Mácsainak. Ugyanis az elején, a felvezetőben megemlítette, hogy vagy 40 éve innen vitték el katonának… egy másodpercnyi vigyorgás után aztán bedudált az idő az agyamba, hogy hát igen, azt a mindenit, és tényleg, engem is!!! Innen vittek el vagy 40 évvel ezelőtt!! Behívó a MOM-ba, odasereglett a sok frissen kopaszolt nyomorult, én is, valami minimális cuccal, és kétségbeesve néztünk magunk elé a ködös januárban. Már nem tudom, mi volt nálunk, de valami kevés. Talán olyan kevés, mint amikor megállt a fekete autó az ötvenes évek éjszakájában és a nagykabátos ember azt mondta az ajtóban, hogy csak egy pár személyes használati tárgyat vihetsz. És a lépcsőházban utánad üvölt a hálóinges asszony, hogy – Jóskaaa! Hová visznek, Jóska?? És nem tudtam… én sem, meg más sem. Magyarul, alsószelünk sem volt, hová kell menni… mert ez valami súlyos hadi- meg államtitok, talán megneszeli a gonosz NATO és akkor megtudják, hogy mely helyőrségbe lettél bezupálva a sivatagba. Valami ilyent mondtak, hogy elvtársak, akinek ilyen meg ilyen papírja van, az üljön az ilyen meg ilyen sorba! Nekem valami „F” papírom volt, és beültem valami hetedik sorba a többi elítélttel együtt. Semmi más bűnünk nem volt, úgy tudtuk, csak az életkorunk. Azután, amikor felállítottak és kihajtottak minket, mint Jancsó filmjében a szegénylegényeket, akkor valami óvodai sort vettünk fel, és indultunk a Déli pályaudvar felé. És amikor már különféle vonatokhoz utasítgatták a csoportokat, mint a bevagonírozásnál a koncentrációs táborok felé, akkor információfoszlányokból kiderült, hogy Százhalombatta… Százhalombatta? Atyaúristen, hol az a Százhalombatta? Volt már valaki ott? Tudja valaki? Te sem? Milyen messze van? 50-100-200 kilométerre? Na mindegy is, arra emlékszem, hogy valami sorokat irkáltam hirtelen valami cetlire, otthon ült a feleségem, friss házas voltam, és a vonatnál elkaptam valami kisgyereket, mint a Török Szultán a Rejtő könyvekben, hogy Öcsi, te figyelj, gyorsan!! Itt a pénz, itt a cím meg a név! Vidd el, írja meg valaki, hogy Százhalombatta! Hogy odavittek! Majd nyomorúságosan álltunk a peronon és összeszorult szívvel bámultuk a kattogásban elmaradó Budapestet. Nem sokat utaztunk. A rámpán aztán állt valami katonatiszt, ahol úgy álltunk, mint a kitelepítéskor az arisztokraták, forgattuk a nyakunkat, hogy miféle táj ez? Vannak-e tehenek, vagy lovak, vagy mi? Aztán a többi fogollyal együtt bevonszolódtunk valami laktanyába, ami egy szemet sem volt laktanya, hanem egy igen bepusztult, lelakott, kubikosoknak épült munkásszállás, persze, jelezve, hogy te azért tényleg jogfosztott fogvatartott vagy, köröskörbe betonkerítés, szögesdrót, meg talán valami őrtornyok is… Nagyon hamar megtudtuk azt is, hogy ez nem annyira katonaság, inkább átnevelőtábor, a korábban március 15-éken, április negyedikéken, szamizdatokkal renitensen viselkedő antiszociálisok gyűjtőhelye, meg van tiltva a levelezés, telefon, nincs érintkezés a külvilággal, hazafiság van, meg hazafiságra nevelés… két évet húztam le itt, olykor szemináriumokat hallgatva.
A kormány most feltámasztja a hazafias átnevelőtáborokat, valamelyik végén a szocializmusból szemét kommunizmus lesz, ahogy a nacionalizmus a fasizmus melegágya. Lehet megint hazafiaskodni, pártosan énekelni…. most már talán majd NAT-olni is.
U. I.: ezt azoknak meséltem, akiknek a rövid, 10-20 éves, viszonylagos szabadság után újra megnyomják a gombot a liftben lefelé…. én időben szóltam.

2020. február 15.