Talán Keszthelyen láttam meg legelőször a Balatont. Kevesebb lehettem, mint 5 éves, anyukám, apukám még együtt voltak, és én egyből egy hatalmas sebet szereztem, egy kagyló szinte kettévágta a talpamat. Tulajdonképpen ezért is emlékszem rá olyan élénken. Viszont a kagyló ellenére örök szerelem maradt a Balaton. Idáig…
Az életem jelentős részét ott töltöttem. Minden nyáron három hónap felhőtlen boldogság, kalandok, szerelmek, nem is lennék az, aki, mindezek nélkül. Ebből épültem fel, ezek a nyarak ültek a bőröm alá, a sejtjeimbe. Fiatalabb koromban inkább a déli partot hancúroztam végig, a megérésemmel meg már az északira húzódtam, ott lennék ma is boldog, ha lehetne. De már nem lehet.
Nem ma kezdődtek a problémák. Egy időben szorosabbra fűztem a viszonyt a tóval, ahogy tehettem, a vidék négy évszakra bővült, és minden időben megvoltak a maga szépségei. Azután pár éve… én soha nem mondtam semmi csúnyát a helyiekre. Együtt gyerekeskedtünk, mezítlábas, klottgatyás kiskölyök voltam én is, aki cekkerrel járt a kisboltba, végig a patak mellett. Mitől lettek volna nekem a helyiek ellenségeim? Tejért jártam hozzájuk a bádogkannával a réten át, gyümölcsért, ha ért éppen, de különben, amikor kissrác voltam, minden házba behívogattak, megkínáltak egy pohár kakaóval vagy süteménnyel. Idillikus emberi élet volt, egy mesebeli környezetben. Pár éve meg… minden ok nélkül én lettem a büdös, pesti panelproli, a rohadék bunkó, aki lejárok hozzájuk és tönkreteszem az életüket. Miattam van a sok szemét, miattam a letaposott fű, meg a benzingőz is. Minősíthetetlen, alpári hozzászólásokat kellett elszenvednünk, a saját meggyőződésem szerint teljesen ártatlanul és értelmetlenül. És most az vesse rám az első követ, aki azt hiszi, hogy cserébe a büdösprolizásért elkezdtem volna büdösparasztozni. Mert nem kezdtem, csak nem értettem a kialakult helyzetet. De volt, aki viszonozta, lement kutyába négykézláb, és hasonló módon visszaugatott. Ez aztán hétről hétre mérgesedett tovább, olvastam a neten a vállalhatatlan pesti férget – jellemzően kormánypárti, szélsőséges aljadék volt – aki leszolgázta a somogyiakat, hogy fogják be a pofájukat, mert az a dolguk, hogy őt és a pestieket szolgálják. És persze mindkét oldalon a legvéresebb szájú, műveletlen hányadékok lettek a hangadók. Én meg csak könnyes szemmel, tehetetlenül néztem, hogy mivé lett ez az ország…
Valaha úgy kezdődött a nyár Balatonszabadin vagy Ábrahámhegyen, hogy megöleltük egymást a helyiekkel, amikor megérkeztünk végre. Ősszel meg egymás vállán sírtunk, hogy menni kell, búcsúzni újra… ezentúl mi lesz? Megütjük egymást? Vagy vadászni fogunk egymásra?
És erre jött ez a járvány. Kezdődött ott, hogy ne gyertek le, gyökerek, maradjatok otthon, ne fertőzzetek, ne szennyezzetek! A többiek meg álltak álmélkodva, hogy de hát házuk van, fizetnek, ők tartják el a települést, szóval, miért is ne mennének? Aztán sorra lezárták a parkokat, parkolókat, itt is, ott is… ma, Badacsonytomaj már odáig ment, hogy még azok sem léphetnek be oda, akiknek ott van a nyaralójuk…
Hogyan folytassuk tovább, lányok, fiúk? Ha Budapestre jöttök, verjünk meg benneteket Budaörsnél? Meghallom a tájszólást a közértben, és verem is már szájon ököllel a mögöttem állót? Vezessek áramot a kerítésembe? Ti meg esetleg kiszúrjátok a gumimat a parkolóban, vagy megmérgezitek a pörköltemet a strandon a büfénél?
Ha elmegyünk mi, a régiek, a Balaton és a táj őszinte szerelmesei, mert sikerül elverni minket onnan, ne legyenek kétségeitek! Jönnek az újgazdag tahók, a nádirtók, a lakóparkosok, a mindent lebetonozók, a helikopterrel érkezők, a biztonsági őrökkel védett jachttulajdonosok, a kikötőépítők…. a NER lovagjai. Majd ők tényleg le fognak parasztozni benneteket, náluk lehettek cselédek, szobalányok, lakájok, bébiszitterek, sofőrök vagy lovászlegények… még az is lehet, hogy visszasírtok minket, Bár, ki tudja…
Addig is…. azt hiszem, ház és telek eladó ugyanitt.

2020. április 13.