Öregvásár

Állnak a nyuggerek a téren, ki lettek terelve a fényre, a nagyobb nyilvánosság elé. Ilyenkor felállnak egy kis emelvényre, szezonjuk van, aztán ilyenkor egy kicsit felmegy az áruk is. A lábukat fehérre meszelték, ez a rabszolgavásáron ezer évek óta hagyomány, amúgy is fehér volt az, sötét szobákban élnek valahol az ereszek alatt, nem szoktak ők a strandokon heverészni. Nincs miből. Akad ugyan, akinek valami uszoda is elérhető lenne, de amikor délelőtt megpróbálta, jött mindig két úszóosztály meg egy úszóovi és kitiltották az aggokat a medence nagyobb részéből.
Most megint keletjük lett… választások jönnek, ilyenkor mindig elő kell jönni a dobogóra. Éveken át folyamatosan le vannak sajnálva, egy-két százalékkal emelgetik a nyugdíjukat, azért is mindig hajladozni kell, meg csókolgatni a képviselő úr lába nyomát… a piacon viszont 30-40 %-kal drágul az élet, hát kevesebben esznek megint. Minek is az… várni kell, megint a következő választásokig, akkor majd megint csurran-cseppen valami! Csak el kellene valahogy élni addig is... az egészségügy egy bizonyos kor után már csak rájuk legyint, nincs kapacitás, ember az ilyenre, a gyógyszer is sok, menjenek a templomba, énekeljenek, majd gyógyulnak attól, ha meg nem, hát kisnyúl.
De most! Most aztán körbetáncolja őket az állam! Ilyenkor utalványok jönnek, egyik kerület licitál a másikra, itt ennyit ad a jóságos, nagyméltóságú polgármester úr a néniért, ott meg annyit! Krumplit tetszik kérni vagy lisztet? Tessék, csak tessék! Aztán ne felejtse ám el, hogy kitől kapta!! Tőlünk! Tudja ám, hogy ránk kell szavazni, igaz? Az a másik, az a rohadt, alkalmatlan, kétnemű, kulák felmenőkkel rendelkező, tolvaj ellenzéki jelölt, az meg nem ad ám!! Az csak elvesz! Aztán mindent a migránsoknak adja! Ha nem a Fidesz nyer, itt mindenki drogos lesz, prostituált meg muszlim, ölni fogják a keresztényeket rakásra, mert nekünk van pénzünk dögivel abból, amit a néninek nem adunk oda, hogy levélben, plakáton, újságban, TV-ben uszítsunk! Ezt tesszük már tíz éve. de hát tíz éve ilyen nyomorultan tetszik élni és tíz éve újra és újra be tetszik ezt venni.
Hogy aljas, jogtalan, nyilvánvaló csalás szavazatokat vásárolni??? Ki mondta? Hol van az leírva az alaptörvényben, hogy burgonyáért nem adhatod el a lelkedet az ördögnek? Na, hol? Na, ugye…

2019. szeptember 25.