1945 májusában, 73 éve, a Harmadik Birodalom szinte egyik napról a másikra eltűnt. A diktatúra által felállított intézményrendszer nem működött tovább. Az SA és SS felszívódott, tagjai remélték, hogy elkerülik a megtorlásokat. A mintegy nyolcmillió tagot számláló párt mintha soha nem is létezett volna, a németek megsemmisítették pártigazolványaikat, elrejtették pártjelvényeiket és kitüntetéseiket.
Miután a fenti eseményeket nem éltem át, ezért csak idézni tudom a történelem általam ismert irodalmát.
A magyarok nehezen vették tudomásul, hogy a tegnap még géppisztollyal hadonászó, feljelentgető nyilas szomszéd megint civilben jár és behúzza a fejét a gallérjába, és eloson zavartan az utcán. Azután megszokták ezt is.
1956-ban az itteniek egy része egy ideig hol ide állt, hol oda, azután a végén mindenki másképp emlékezett a saját tetteire. Már azok közül, akik életben meg itthon maradtak.
Harminc évvel ezelőtt, a rendszerváltás átbillent napjaiban mintha megismétlődött volna minden. A legtöbb ember zavart volt és csendes, aki pár éve még feljelentett a pártbizottságon, most lesütötte a szemét, az átlagpolgár meg bamba képet vágott, hogy „Mi? Itt szocializmus? Nem is volt soha, nem tudok én kérem semmiről.” – és sietve elment. A Münnich Ferenc Társaság tagjai egy darabig még szánalmasan kiröhögtették magukat, azután por se maradt belőlük.
Elbújnak meg előkerülnek a zászlók, néha más és más címerek vannak rájuk varrva, vagy csak egy lyuk tátong a közepükön, a nép meg ugyanúgy eltáncolja a kötelező koreográfiát. A honleányok pártás főkötőben, az agg hölgyek meg könnyek között repestek Horthynak, Rákosinak, Kádárnak, Orbánnak egyaránt… párta nélkül meg repestek Hitlernek, Kim Jong Unnak, Putyinnak, és minden hasonlónak. Aztán később mindig elfelejtődött ez az üzemszerű repesés. Ha belegondolsz, a fenti összes rendszer mind-mind hülye hazugságokra épült, valami fenyegetésfélét gyártottak az erre fizetettek mindig valahonnan, a nép pedig ugyanazokkal a könnyekkel a szemében rohant a bácsik szoknyája alá védelemért. A proletárdiktatúra megetette, hogy ő a szép népi demokrácia, a tolvajok diktatúrája meg most készíti magának a névjegyet, hogy ő bizony klasszikus kereszténydemokrácia…
Mi van, ha legyőzzünk a gonoszt? Mi történik azután? Elvegyül a tömegben, egy darabig csendben gyűjtögeti az erejét, azután új ruhát ölt mindig…