Történt egykoron, de inkább a közelmúltban és az Üveghegyen innen, hogy a ded és én, azaz a lányommal azon törtük a fejünket, hogy mit is tehetnénk mi azért, hogy a ház nagyasszonya méltó törődést kapna a születésnapjára, ha már ennél úgyis jóval többet érdemelne… és a fiatal bedobta az ötletet, hogy legyen akkor egész napos, ilyen-olyan pihi-puhi, szóval, valami kényeztetős, nőcis izé. Nosza, webek átfésülete után arra jutottam, hogy van itt pár szépen hangzó program, vizes, meg száraz meg minden, ebből meritkezzünk, mint János a Jordánból.
Mivel az idők lefolynak a homokórán, azonnal telefont ragadok, és a megadott számot tárcsa. Ez egy meglehetősen neves hotel, elég frekventált helyen. Éppen a vizesizékről híres. Telefon csak cseng, cseng, reménytelenül. Nem adjuk fel, gondolok közben a kormányváltókra! Elő is került egy hang a távolból, aki nem nagyon értette, hogy mit szeretnék. Egy amolyan tisztaságügyi asszisztens lehetett, aki véletlenül felvehette a központi telefont, vagy mi. Nem érti ő ezt a huncutságot, de kapcsolja nekem a lányokat. Lányok sehol. Mit tegyünk? Néni elkéri a telefonszámomat, hogy ha majd lesznek lányok, akkor majd visszahívnak. Megadom magam, meg a számomat. Azután kipirult arccal várok egy-két órát. Ekkor újra hívást kezdeményezek, nagyon sokára megint felveszi valaki, akinek fogalma sincs arról, hogy korábban kivel beszéltem itt, de majd ő kapcsolja a lányokat. Lány újra nincs, mint tűzriadókor a nyilvánosházban. De most akkor mi legyen? A cérna nálam szakad, bőszülten tülkölöm, hogy egy felelős vezető, igazgató, részlegvezető csak van, és akkor most azonnal! És láss, azaz hallj csodát, azonnal kerül is egy higgadt, nyugodt női hang, egy felnőtt, európai, jól intonál, abszolút intelligens partner, azonnal érti, hogy mit kérek, megállapodunk a részletekben, akkor holnap fáradjak be a recepcióra, ott megkapom, és még bennfentes parkolási információkkal is ellát. Meghatottan köszönöm és hátra is dőlök.
Másnap. Kalandos úton bejutottam a szigetre, nem baj, mert szépen süt a nap, néhány bozót után tényleg ott állok a tetthelyen. Ember a recepción mindenről semmit sem tud, amiről én azt hiszem, hogy igen. Egyébként is, hogy lehet egy ilyen kiemelt helyen lévő szállodának ilyen szocreál, toprongy recepciója… Nos, menjek ki, kerüljem meg az épületet, ott, a másik bejáraton majd lesznek lányok és majd akkor azokkal… ezen már nem múlhat, kerülök. Igen ám, de az épületet körben építik, egy bejáratnál finoman el is hajtott valami építkezési művezető, hogy botorkáljak már máshol, ha mód van rá… de én be szeretnék menni. Miért, a szemészetre jött? Milyen szemészetre? – tátok nagyot. Hát erre – mutat a szemére. Miért, akkor bemehetek? Nem, akkor sem. Nabmeg! Káromkodva kerül, kerül, tovább… teljes kör után vissza a recepcióra, lila fejjel, de ott már egy másik lény van, csak nem verhetem meg idegen bűnökért. Tessék, mivel szolgálhat? Elmondom sokadszor. Nem, itt nincs erre ilyen lehetőség… Hogy mi van? Menjen körbe, aztán ott hátul. De onnan jövök!! Ja, hát akkor menjen fel itt a lifttel, végig a folyosón, aztán a túlsó végén meg le… A jelzett cselekedetek után tényleg kijutottam egy szemészetre (!), ahol volt recepció is, de csak látássújtottaknak. Körbenyitogattam minden szobát, mire megtaláltam a lépcsőt lefelé és akkor már igen, végre, a Spa pult előtt állhattam! Két, viszonylag egyforma, fehér blúzos, szemüveges, kontyos lány nem tudott semmiféle befizetésről, ajándékutalványról, semmiről, csak valami bizonytalan dolgokat motyogtak, hogy délután talán jön valaki, aki tudja. Itt lehullott rólam a civilizáció máza, minden lyukamon tutultam, hogy igazgatót, vezetőt, bárkit, de most ide, de azonnal!! És lám, a semmiből előtermett egy kosztümös hölgy, szinte kilépett a falból, aki azonnal, első szóra értette, hogy mit szeretnék, minden információval ellátott, és közölte, hogy na, akkor menjek vissza a másik oldalra, a főrecepcióra, ahol majd adnak. Felváltva sírtam, röhögtem és a sarkamon forogtam a szőnyegen. A nő megszánt, miután elmondtam a kálvária korábbi stációit, hogy hol estem el a kereszttel, meg mik történtek még velem az úton, és áthívatta az ellenoldali szolgálattevőt, hogy hozza ide a cuccot. Ja, de kártyával azt nem lehet fizetni. Hogy mit? Ez egy nagy, nemzetközi, exkluzív szálloda, csupa külföldi vendéggel, hogy mit csináljanak, ha fizetni szeretnének? Hát igen, bizony, el kell mennünk valami automatához... de készségesen velem jött, sohasem találtam volna oda, az építkezések kerítései között bolyongtunk, elképesztően büdös Toi Toi cuccok között szlalomoztunk, mire megleltük a kültéri egységet. Pénz is lett belőle, visszavergődtünk a belső térbe valami titkosajtón… közben megtudom, hogy sajnos ilyen lepattant ez az egész szakma, mindenki, aki bármihez is értett, elment külföldre, vagy máshová pénzért dolgozni, mert itt már nincs pénz… Azután némi elnézéskérések után tényleg megkaptam, amiért jöttem. Közben már a zenitre hágott a nap is az égbolton.
Magyarország, 2018. április vége