A nyolcvanas évek tavaszain már nem csak nyár ígérete, de a szabadság reményének sugarai is rásütöttek e földre. Egy lány, sokadmagával, kiment a városmenti tavakhoz, levetette ruháit, és ahogy Isten megteremté Évát, boldogan úszkált a vízben és fürdőzött az ölelő szellőkben. A bányatavak két bányaréme, a szocialista meg a keresztény hitbuzgalmi néni párosan kiugrott a bokorból, ahonnan addig leskelődött, és rárohant a lányra meg a társaira. Mire odaértek, kiderült, hogy két néni egy és ugyanaz.
- Hogy nem sül ki a szeme az ilyennek, te utolsó istentelen/lenintelen stb. ilyen-olyan cemende, cafka, persona, ez a mi kultúránktól idegen, mennyé vissza ahonnajd gyütté, hogy verjen meg az… lealázza az ilyen a női nemet…
Vagy három évtizeddel később egy lány tetőtől talpig szövetbe öltözött, csak a szeme látszott ki. Vagy csak egy kendőt kötött a fejére… A bokorból a néni, aki azóta ott guggolt és a mondókáját ismételgette, előrontott megint…
- Hogy nem sül ki a szeme az ilyennek, te utolsó istentelen, ilyen-olyan cemende, cafka, persona, ez a mi kultúránktól idegen, mennyé vissza ahonnajd gyütté, hogy verjen meg az… lealázza az ilyen a női nemet…
A tárgyilagosság és a hitelesség kedvéért tegyük hozzá, hogy sem a ruha nélküli sem a nikábba öltözött nem mondta az erőszak erdejéből kitört néninek, hogy vetkőzzön pőrére vagy viseljen kendőt… a néni csak a szabadságát szerette volna korlátozni bárkinek és bármiért.
Ez a néni, tízezerszámra elmegy szavazni vasárnap.
Vigyázz rá, hogy mi legyünk többen, emberek.