Ment, mendegélt az ember az idők végtelenjén át, haladt a távoli múltból a még távolibb jövő felé. Ahogy rótta az útját, minden második fa mögül kilépett egy Isten, minden második kapualjból elé állt egy igehirdető, minden második árokból vagy bozótból kiugrott egy tébolyult szemű zaklatott, hogy
- Bűnös vagy! Mert nem adsz elég adományt!
- Bűnös vagy! Mert nem jársz eleget prédikációra, továbbképzésre, szemináriumra!
- Bűnös vagy! Mert kilátszik a hajad a kendő alól!
- Bűnös vagy! Mert megetted az almát!
- Bűnös vagy! Mert tehenet ettél!
- Bűnös vagy! Mert disznót ettél!
- Bűnös vagy! Mert paráznán nézted a szomszédasszonyt!
- Bűnös vagy! Mert összekevered a vért a tejjel!
- Bűnös vagy! Mert máshoz nyúltál!
- Bűnös vagy! Mert magadhoz nyúltál!
- Bűnös vagy! Mert szombaton dolgoztál!
- Bűnös vagy! Mert elhagytad hazádat!
- Bűnös vagy! Mert lerajzoltad az Istent!
- Bűnös vagy! Mert nem énekelted a zsoltárokat!
- Bűnös vagy! Mert a saját nemeddel háltál!
- Bűnös vagy! Mert tanulni vagy szavazni akarsz nő létedre!
- Bűnös vagy! Mert egyedül akartál kilépni az utcára!
- ...mert nem ölöd meg a másvallásúakat!
- ...mert nem ölöd meg a hitetleneket!
- ...mert segítettél másokon!
- ...mert nem segítettél másokon!
- …mert nem fogadtad el az uralkodót!
- …mert nadrágot viseltél!
- …mert szoknyát viseltél!
- …mert nem viseltél semmit!
És így tovább és így tovább… Teltek-múltak az évszázadok, az ember egyre ingerültebb lett, néha csak unta, néha meg úgy tett, mintha belement volna a játékba, néha meg csak elkeseredett… a varázslók meg csak jöttek sorra, a turbános, az ágyékkötős a hetyke kis töviskoszorúval a fején, a kékszínű sokkezű, a botos szakállas, a törökülésben ülő dagadt, a fára faragott, a kaftánba hímzett, a szárnyas repülő, a lepedőben kísértő, a villámló, meg a többi.
Aztán egyszer csak talált ez az ember egy furkósbotot… és ahányszor csak kilépett egy lélekvámpír a fa mögül, a kapuk árnyékából meg ahányszor csak lecsapott rá a sziklák tetejéről, annyiszor odavágott azzal a husánggal egy nagyon nagyot, hogy csak úgy szakadt a forgács, szállt a fűrészpor szanaszét!
És ettől kezdve az ember szabadon járt-kelt a Földön, és boldogan emelte arcát a napfény vagy a megtisztító eső felé!
- Győztél! – mondta neki az elismerés hangján a láthatatlan Isten – Most már a tiéd a világ mindörökké!

2017.09.18.