Őzek laknak a Paradicsomban. Mármint, a kertemben… Persze, nem teljesen tisztázott, hogy ők laknak az én kertemben, vagy én az övékben, de ez inkább olyan filozófiai kérdés, amit a legtöbb ember nagy ugrással, ingerülten vagy szemlesütve átlép. Az őzek meg nemesen megtanultak ezzel együtt élni. Nekik nincs mit szégyenkezni ezen.
Csodálom a ragaszkodásukat. Egész nyáron ott éltek, meg a legnagyobb ricsajban is. Van, amikor a szomszéd kutyája tombol, van, amikor körben minden kényszerbeteg dübörgő kerti traktorokkal füvet nyír egyszerre, de az őzek nem, nem tántorodtak meg. Maradtak.
Szeretem őket. Hárman vannak, és azért eléggé résen kell lenniük, hogy megússzák a civilizációt. És valahogy mindig sikerül nekik. A vízgyűjtő kádamból isznak, legelik a füvet, és amikor csak tehetik, elbújnak egy bokorban. Bámulatos képességeik vannak. Nálam van, hogy vad kutyák vágtáznak át a telken, de az őzeim valahogy mindig megússzák.
Talán kompromisszumot kötöttünk. Nem bántjuk egymást. Én nem eszem füvet, ők nem esznek rakott krumplit, és így elférünk egymás mellett. Én nem akarom vakargatni őket, ők sem engem. Ez a kölcsönös tisztelet. Nem vesszük el egymás kultúráját. Hozzáteszem, az őzeké sokkal régebbi, mint az enyém. A jogaik is előbbre valók, mint az enyémek, mindegy, hogy teremtés vagy evolúció, így is, úgy is ők voltak itt előbb. És annak ellenére, hogy az én népem ezerévek óta irtja az ő népüket, nem néznek rám bosszúval.
Lehet, hogy ők is azt hiszik, hogy Isten a saját képére teremtette őket. Nem akarok a hitükbe gázolni, nem mondom meg nekik, hogy Isten nem emlős, nem fűevő és nem patás állat. De ezen sem veszünk össze. Kölcsönösen nem hisszük egymásról, hogy a Soros-terv részei vagyunk, mert az őzek is teljesen normálisak meg talán még én is.
Általában más és más napszakban voltam aktív, mint ők. Akkor találkoztunk, amikor megzavartam őket. De éjszaka, azt hiszem, amikor lélegzetvisszafojtva, néma csendben hevertem a teraszon, és hallgattam az élő erdőm csodálatos neszeit, a szarvasokat a dombtetőn, a vadászó kis szőrmókokat, a madarak éjszakai igéit, együtt voltunk, egyazon kupola alatt, azonos hitben.
Ma délelőtt még láttam őket. Elszaladtak, én meg szerencsét kívántam nekik. Már itt vagyok Budapesten, és remélem, hogy látom még a lakótársaimat vagy barátaimat. Ha szabad így neveznem őket.

2017.09.15.