A férfi, akinek a képe, mint „magyar náci” bejárta a világsajtót, felháborodott. Ő nem náci, ő egy igazi magyar. Hét éve Madridban él, de most Franciaországban magyar vezérszurkoló. Na, szaladt is mindenki a ládafiához, hogy előkaparja az ősi gumicsontot, hogy ki is az igazi magyar?

Negyedszázada, amikor Nagy Imre és mártírtársai újratemetése volt a 301-es parcellában, az volt a feladatom, mint rendezőnek, hogy próbáljak valahogy békét teremteni az első sorokban tülekedő hősök között. A régi vita lángolt fel éppen, hogy ki is az igazi magyar? Kinek van több joga az első sorban állni vagy ülni? Az, aki elmenekült, mert szerinte elüldözték, vagy az, aki itthon maradt, és végigszenvedte úgymond a kommunista diktatúra nehéz éveit? Repkedtek rendre az egymás fejéhez vágott vádak, de aztán sikerült valahogy elültetni azt az érvet, hogy ez a vita itt most az alkalomhoz elég méltatlan és talán máskor és máshol kellene ezt megbeszélniük.

Kb. egy évvel később, amikor az USA-ban tanultam, úgy ismertem meg Józsi bácsit, ezt a nagyszerű embert, aki a pennsylvaniai magyarok közösségének elnöke volt, hogy az egyik vasárnap délelőtt egy rádióműsor magyar adásában beszélt. Éppen arról, hogy hát bizony, sok évtizeden át egyfolytában azt hangoztatták, hogy csak érjen véget az átkos szocializmus és akkor ők örömmel hazajönnek az Óhazába! De nem jönnek! Miért nem? Mert köszönik szépen, jól érzik ott magukat, családjuk, állásuk, vagyonuk, egzisztenciájuk van, jó úgy is ott magyarnak lenni. Meg hát ismerjük a régi szlogent, hogy a határokon túli magyarok azok aztán mindig magyarabbak ám, mint az itthon hadonászó nemzetárulók!

Tehát aki elment, kint él, annak a magyarsága felértékelődik. Vagy nem. Viszont: voltam a chicagoi magyar templomban, mindenki magyar volt, a pap is. Voltam a herefordi Magyar Tanyán, lehetett csárdást táncolni, gulyást kajálni, zászlót bontani, meg voltam erdei cserkésztáborban is, ahol mindenki magyar volt, egy másik kontinensen. De sehol nem volt egyetlen plakát, hogy „Ha idejössz, te másfajta izé, tiszteletbe kell ám tartanod a kultúránkat” „Nem veheted el a munkánkat, nem veheted el a vallásunkat, izé, meg semmit…” „Fordujjá vissza!”

Na, ezen akkor most elgondolkodtam.

Vagy magyar az, aki magyaroknak szurkol. Mindegy, milyen bőrszínű, nyelvű, vallású, velünk van, bennünket erősít. Nem tagadhatjuk, évről évre több fekete német, fekete osztrák, fekete svéd van. Meg fekete magyar, meg nyilván rengeteg sárga magyar is… na és akkor mi van?

Az Európai Unióból kilehet lépni, a világból nem. Most meg ilyen a világ. Egy darabig még lehet ellene csápolgatni, meg népszavazgatni, de a világ van többen. És nem vár meg.