- Tessék. Kit tetszenek keresni?
- Hozzád jöttünk, király.
- De ennyien? És kik tetszenek lenni?
- Mi vagyunk a nép.
- Na jó, de mit segíthetek? Eltorlaszolják itt nekem az utat, a kertkaput, meg az úttestet is…
- Jöttünk megnézni, hogy hogy s mint van felséged. Hogy nem szenved-e szükséget, hogy minden rendben van-e…
- Hát csak tessék… páran bejöhetnek, nézzenek szét… elvagyunk mi itt szegényesen.
- De egy király hogy lehet szegényesen? Ennyire jámbor életet él?
- Igen, hát ugye a nép… azaz a népfelség… szóval, azt akarom mondani, ilyen kis hétköznapi küzdelem az életünk. Király vagyok, de napról napra élünk. Alig valahogy… üres a csűr, az ól, le van söpörve a padlás. Nagy a család is. De legalább tudjuk, hogy a népért nélkülözünk, és ez erőt ad…
- Emberek, tényleg nincs itt semmi. Átkutattunk mindent, semmi különös. Pár szalonnadarab lóg a gerendán, némi beszáradt kenyércsücsök… hát mégis. Igazat mondott, erényes egy ember ez!
- Kérem, mondtam én, hát az ország gondja, éjt nappallá téve, az nem engedi meg a fényűzést.
Távoli kiabálás zavarja meg a hangulatos reneszánsz párbeszédet.
- Figyeljetek! Gyertek ide át! Itt! Itt! Két házzal arrébb!
- Ki lakik ott? És mi van ott?
- Nem hiszitek el! Aranyak hegyekben! Az egész pince plafonig pénz!
- Hogy lehet ez, király? Ki ez a jószomszédod neked?
- Jaj, hát nem is tudom… alig ismerjük egymást! Valami szomszéd! Csak hát az egy ügyes ember.
- Nem ez az a barátod, akivel mindig együtt fociztatok a sárban a rongylabdával?
- Ja, de, persze, már el is felejtettem… azt hiszem ő az.
- És neked semmi közöd az aranyához?
- Nekem? Hát mi közöm lenne? Azt se tudom, miből él. Szoktunk egymásnak disznótoros kóstolókat küldeni. Már ugyebár addig, amíg még volt…
- De az egy ébensötét ember! Még a jogosítványát is valami céllövöldében nyerte a falusi vurstliban! Egy értelmes mondatot nem mondott még soha életében! Hogyan lehet akkor tengeraranya?
- Biztos valami ügyes ember, biztos jól üzletel, itt is szerel ezt-azt, meg ott is… nem tudom én azt, kérem! Hát véletlen, hogy ilyen jól beütött neki az élet.
- Király, bocsáss meg, újra szeretnénk kezdeni ezt a párbeszédet, mert nyilván félrehallottad a nevünket. Tehát bemutatkoznánk újra: nem mi vagyunk a hülyék, hanem a nép!

2017.02.02.

Fogy az időnk és ezzel arányosan nő a fenyegető veszély is. Nem tudom, hogy kibírnánk-e újabb négy évet ebben az őrületben, ahol a pénzedet arra költik, hogy csúfot űzzenek belőled. Minden épeszű ember tudja, hogy ha nekünk itt juhhéé, de jó lenne, akkor nem kellene milliárdokat kifizetni arra, hogy ezt mindig valamilyen módon a képünkbe tolja vagy megpróbálja lenyomni a torkunkon valami aljas média. Vonszolódik az ember az utcán, fázik, éhes és számolgatja a pénzét a télben, hogy mire és meddig elég, kétoldalt pedig cinikus plakátok sorfala röhög rajta, hogy de jó itt nekünk, erősödünk, dübörgünk, nagyot ugrunk éppen, mint a kecskebak… hazaérsz, átkapcsolsz egy másik csatornára, és kiderül, hogy mindenben, de mindenben le vagyunk szakadva mindenkitől, nem a tönk szélén táncolunk, hanem ez már maga a tönk, a bekattant önimádó meg a határdrótokat szemlézi boldogan és büszkén, lehet, hogy még nyelvet is ölt a fagyoskodókra ideát meg odaátra is, mert képes rá, közben pedig beismerjük, hogy lassan leállnak a gépek, nincs munkás, nincs már itt semmi, hozzuk inkább a fehérorosz, ukrán bandák legalját beköltözni hozzánk, valahogy dologra fogni. Mert az ukrán meg a belorusz szakképzés az maga a királyság, érted! A porig rombolt földön üres stadionok díszelegnek, amikben sokmilliós fizetésekért rohangásznak tehetségtelen tahók, a magyarok a templomokban átkot szórnak az elűzött menekülőkre, a melegekre meg a Sorosra, mert annyi jön ki belőlük, de olimpiát, azt igen, azt aztán szeretnénk! Több ezer orvossal van kevesebb, mint kellene, mert nem fizetik őket, több ezer ápolóval még mindig, és több tízezer munkással, főleg az építőiparban. De olimpiát, azt szeretnénk!
És ha most van egy mozgalom, amelyik kimondja, hogy ez egy őrület, egy öngyilkosság, egy nemzethalál, és nekiáll nekifeszülni a telhetetlen rablóknak, akkor arra ráhordják, hogy hazaáruló. Na, nem is érdekes, hogy egy Bencsik András mondja, mert tőle az lenne a horror, ha megdicsérne egyszer, és mindenki büszke lehet magára, hogyha egy ilyen elhasználódott porrongytól ilyen jelzőt kap, de mások is gyanakodnak, jaj, hát kik ezek, honnan jöttek, mit akarnak, ki áll mögöttük, nem biztos, hogy jók ám, lehet, hogy ezek a sorosok, meg ezek megint az SZDSZ, zsidók mind és olyanok, mint a korai Fidesz.
De az Isten szép szerelmére, legalább csinálnak valamit! Valami pozitív dolgot, felvettek valamit a földről, amiről mindenki csak dumált és átlépett rajta, ahogy évek óta mindenki csak dumál és átlép mindenen, de csinálni nem csinál semmit, csak gyanakszik, bomlaszt, méltatlankodik, hitetlenkedik, meg ül a székében és megoszt. De azzal nem jutunk sehová, hogy minden nap megosztod, hogy Mészáros Lőrinc megint vett valamit! Meg azzal sem, hogy Orbán Viktor vödörrel a fején táncol… ez semmi, ez semmi, ez csak kotkodács! Csinálni kell! Jönni és csinálni! És ha valaki csinál valamit, akkor azt toljuk, támogassuk, ne százfélét csináljunk és mondjunk, hanem egyet mind! Teljesen mindegy, hogy aki jön és csinál valamit értünk, nekünk, az jobbról jön, balról jön vagy középről, hogy milyen színű vagy hitű, tökmindegy, de értünk, nekünk tesz valamit, amit mi nem tettünk, de tehettünk volna, menjünk egyfelé, húzzuk ki az országot a ganéból, kergessük el a hitvány élősködőket, vagy ne károgjunk, ne kotkodácsoljunk minden nap itt teljesen gyámoltalanul, mert nincs időnk erre!

2017.01.31.

Mától beköszöntött a kínaiak szerint a kakas éve. A világ különböző – nem kínai - nagyvárosaiban ünnepségeket tartanak, a világ néhány – nem kínai – ismert embere nyilvánosan üdvözli ezt, mint látjuk és olvassuk.
Amúgy semmi közöm a kínai hagyományokhoz, de fáj nekem ez? Dehogy! Tehát – de én nem vagyok nemzetközi meg semmiféle celeb – szevasztok kínaiak, boldog kakasévét nektek! Örvendjetek és vigadjatok!
Mi lenne, ha megtanulnánk valamennyien a mások ünnepeit üdvözölni? Ha mániákusan csak a sajátom az egyetlen elfogadható nekem, akkor névnapomon meg születésnapomon jól bezárom az ajtót és rohadjatok meg ti ott kint mind, leiszom magam a zárt lakásban és magamat ünnepelem. De sokszor éppen az teszi inkább ünneppé az én ünnepemet, hogy mások megemlékeznek rólam. Nem így van ez más ünneppel is?
Mondjuk azt, hogy szevasztok kínaiak, mi vagyunk a nem kínaiak és boldog kakast! Vagy: szevasztok zsidók, mi vagyunk a keresztények és boldog Hanukát! Boldog Jóm Kippurt! Vagy szevasztok muszlimok, boldog Ramadant nektek! Boldog Szekérünnepet, Krisna tudatúak! Akkor talán egyre többen fogják mondani mások is, hogy boldog Karácsonyt nektek, keresztények, vagy boldog Húsvétot…
Addig viszont…

2017.01.28.

Ha te olyan szerencsés vagy, hogy közvetlenül hat rád a delej, akkor ez megkímél minden szellemi erőfeszítéstől. Boldog ember leszel.
Ha ma elhiszed, hogy a magyar gazdaság növekszik, csak, mert 17 plakáton és 22 hirdetésen láttad és hallottad, de minden hónapban nehezebben jössz ki a fizetésedből, akkor rajtad sikeresen futtatták le a tesztet. Ha elhiszed, mert azt olvastad, hogy az országunk nevében fellépő ripacs Európa tisztelt vezetője, aki ugyanaz a személy, aki féllábon táncolva tapsikált, amikor a britek kiléptek az EU-ból, amikor az elmebeteg Trumpot csalással megválasztották a világ egyik urának, amikor a tébolyult Erdogan megfojtotta hazájában a demokráciát és ugyanaz, aki oroszoknak árulja ki az országot, miközben multiknak az olcsó magyar munkaerőt, és ez ugyanaz az ember, akit nem hív meg egy komoly államfő sem és nem is látogat meg, legfeljebb focidrukkerként furakodhat a többiek közé erőszakkal a páholyba, akkor rajtad sikeres volt a kísérlet. Ha elhiszed a sokszoros és áldékony rezsicsökkentést, miközben már milliók nem tudják befizetni a havi számláikat, jó alany voltál. Na, ha elhiszed, hogy az európai keresztény kultúrát védi az, aki felrúgja és éhezni, megfagyni kényszeríti a menekülő kisgyerekes családokat, miközben konkrét, ismert bűnözőket súlyos pénzekért beenged a kiskapun országunkba, akkor te vagy a jó hívő. Ha azt képzeled, hogy jobban járunk egy regiment bűnöző ukránnal és fehérorosszal, akiket inkább behozatunk és kényeztetünk, mint a dolgozni vágyó más színűekkel, akkor te vagy az, igen. Na, és ha azt hitted, hogy busásan fizetett zsidó tanácsadókkal lehet zsidókat feketíteni államilag, ellenük uszítani, akkor jól csinálod a dolgod. És persze, ha úgy véled, hogy a várakban, kastélyokban, vadászházakban milliárdokat eltékozló földesurak érted vannak, akkor… bocsáss meg, majdnem leírtam…
Na, ha te vagy az, akkor neked ez menni fog. Van néhány konkrét tanácsom. Ingyen.
Csinálsz magadnak egy szép kis plakátot a gépeden, és kinyomtatod. Például azt, hogy „Jaj, de meleg van! Csuhajla!” És ettől kezdve nincs influenza, nem kell sapka-sál, kimehetsz az utcára egy szál virágos kempinggatyában. Vagy: nyomsz magadnak egy másikat, hogy „De tele van a hasam! Ez finom volt!” És többet nem kell kajára költeni, csak előveszed, nézed, és működik…
No brain? No problem!

2017.01.27.

Már egy órája beszélgetett egymással a szakállas és a szemüveges férfi. A szavak között mindig kicsit megállt a levegő, a lángok imbolygása is megszűnt, a csend tovább várt.
- Ezért nem hibáztathatsz. A saját sorsát mindenki maga irányítja, nem én.
- Minden rossz elnyeri méltó büntetését és minden jó elnyeri méltó jutalmát.
- Így van. Ezért legyetek jók és ne rosszak.
- De mi jók voltunk, nem tettünk semmit senki ellen.
- Az nem elég. Imádkoztatok is eleget?
- Igen. Miért mindig a jók bűnhődnek?
- Nem igaz, hogy csak a jók bűnhődnek. A rosszak is járhatnak pórul.
Egy ősz úr sétált oda halk léptekkel. Eddig a másik padsorban elmélkedett. Amazok csak most vették észre, hogy itt van.
- Bocsánat, hogy közbeszólok… A szabálytalanul előző a nagy, erős autójában nem hal meg. Az ártatlanul, szabályosan szembejövő család viszont igen. Ahogy az enyémek is…
- Ilyenkor jöjjetek hozzám vigaszért. Én mindig itt várlak benneteket.
- De Uram… nem lehetne valahogy igazságosabban? Ez erősítené a hitünket, a beléd vetett bizalmunkat!
- Nem, nem lehet! A dolgok mindig megtörténnek, az élet tele van örömmel és bánattal.
- De te, ha akarnád, tudnál segíteni? Tudtál volna?
- Persze, csak bízni kell! Csak kérni és megadatik! Akik hozzám fordulnak, meggyógyulnak.
- De nem lehetne, hogy te fordulj hozzájuk? Hiszen a hatalmad végtelen. Enyhíthetnél minden szenvedő baján. Meleget adhatnál a vacogóknak, ételt az éhezőknek… ők a legártatlanabbak mindünk közül.
- Nem, nem lehet. Nem értitek. Mindent megtehetnék, de nem teszem meg. Azt kell hinnetek, hogy majd egyszer eljövök újra, holnap, vagy száz, vagy ezer év múlva és ti addig egyfolytában legyetek jók és imádjatok, bármi történjék is.
- És ez szerinted igazságos?
- Igen. Mivel én mondtam. És amit én mondok, azt nem lehet kétségbe vonni.
- Uram, aki megmenthetne valakit, de nem teszi, azt úgy hívják, hogy cserbenhagyó.
- Kivéve engem, felettem nincs törvény.
- De nem lehetne, hogy most mégis – kérdezte még egyszer, sokadjára a szemüveges férfi.
- Nem lehetne. Lázár a barátom volt. A te gyereked meg nem.
- De Uram, mégis, ezért tűzhalált?
- Azt nem tudom, azt nem ismerem. De szenvedtem én is sokat, értetek.
- És a gyerekem? Az meg teérted?
- Nem értem. Nem érted.
- Uram, van a gyötrelemnek mértékegysége?
- Van. Az idő.

2017.01.27.

Szmog van. Meg szmogriadó is. A közterület-felügyelők naponta lövik ki Hunyadi páncélgránáttal a régi autókat a forgalomból, de nem segít. Áll a levegő. Halunk meg. Asztma, rétegek a tüdőben, fuldoklás, a halál kutyái ugatnak belülről… valamit tennünk kell!
Rájöttem, hogy minden gáztámadásnak van ellenszere. Anyag, ami semlegesíti, ami erősebb nála. Csak meg kell találni. Kidolgoztam a lehetséges megoldást. Napok óta nem mosakszom, inkább erőfejlesztő gyakorlatokat végzek. Előkerestem azt a titkos pulóveremet, amiben patinás hullákat szoktam exhumálni fülledt nyári éjszakákon a hátsó kertben. Beöltöztem, és ki az úttestre. Az utca két oldalán a résnyire nyitott ablakokból Ennio Morricone világhírű dallama csendült fel, mikor hanyag léptekkel, a kihalt utca közepén szembesétáltam a szmoggal… és ekkor váratlanul széttártam a kezem!
- Húúbbbmeg! – sikoltotta a szmog, és orrát befogva, mint egy orkánerejű szélvész söpört ki az utcánkból.
Na, most, ha ezt kétmilliónyian tennénk egyszerre…

2017.01.26.

- Orbán Viktor megnősült!
- Mi van? Részeg vagy? Már 1986-ban! Még internet se volt! Különben is, ez egy 2010-es cikk! Miért oszt meg valaki ilyen baromságot?
- Há neked meg mit fáj, hogy mit osztok meg, mi? Ki vagy te?
- Mert idejön mindig az oldalamra! Mert az erdei vadak lájkolják! És minden harmadik hír ilyen hülyeség!
- Neked meg mit fáj, hogy a miniszterelnök boldog, mi? Az összes köcsög liberális ilyen! Hogy vesznétek már ki, hogy rohadnátok meg…
- De láttok valamit a fejetekből? Elolvasta valaki a cikket? Tudod, hogy mi van benne?
- Mit érdekel az téged, hogy mit olvasok, meg mit nem! Anyád érdekeljen!
- Akkor miért osztod meg, egyszerű ember?
- Mer megosztyák azt mások is. Meg mert ez van ideírva… osztunk azt kész!
- De ember, a mindenegyben.blogról?????
- Mer te talán okosabb vagy, mi?
- Te tényleg elhiszed, hogy a magyar javasasszony ráolvasására kinőtt a megható kisfiúnak a keze meg a lába?
- Hát ha egyszer ide van írva! Meg mások is megosztják, nem? Akkor meg mi van, he?
- Meg a TESCO-ban elrabolják a kisgyerekeket meg megeszik őket?
- Hogy rohaggyanak meg, akaggyon torkukon az a kisgyerek! Mocskos multik!
- Meg, hogy a fahéj parlagfűvel keverve gyógyítja a rákot?
- Ja, csak a rohadt orvosok titkolják! Meg a rohadék gyógyszergyárak! Maffia az mind!!
- Te mindent elhiszel?
- Dehogy hiszek el mindent! De azért rátetováltattam a bankkártyaszámomat meg a pinkódot a lapockámra, mert a mentősök mindig ott keresik először. Mer ez fontos!
- Te felnőtt vagy? Nagykorú magyar???
- Az biztos is!!
- És akkor szavazni is fogsz!!
- Még jó, hogy szavazok!!! Majd pont az ilyen liberálhülyékre bízzuk az országot, mint te, mi?

2017.01.25.

Tök helyes kis koratinik, mennek nevetve át az aluljárón. Lányok és fiúk. Tele vannak kedvvel, vidámsággal. Meg a kezük is kajával. Mindenféle kaják zacskóban, zsemlék, poharak fedéllel. Mennek enni, ez ilyen utcánevős generáció.
De nem. A rongycsomókban fekvő emberekhez tartanak, akik ott élnek lent a borzalomban. Mosolyogva kínálgatják az ajándékot, és aranyosan meg is hajolnak hozzá. Aztán, hogy ettől boldogabbak lettek, elindulnak másfelé. Már 30 méterre vannak és már én is messze, de még mindig hallom, ahogy kiabálnak utánuk:
- Az Isten áldja meg! Az Isten áldja meg a jóságukat!
Nem tudom, hogy ki vagy mi, de ezeket a tiniket már régen megáldotta.

2017.01.24.

Valamikor délután Buda egyik nagy terén figyeltem, hogy peregnek a percek a városban. Emberek jöttek-mentek, aláírtak a pultnál, néha szót váltottunk ezzel-azzal… hosszú sor nem volt, de azért mindig jött valaki, aki a tollával és a nevével megvédené a várost a közvagyon hazafiasan buzgó tékozlóitól. Azt néztem, hogy ki tudom találni vagy sem, csak úgy arcról, hogy ki áll meg vagy ki nem, vagy ha odanéz, milyen arcot vág. Azért még fogadni is lehetne, mernék… elnéztem a fejét mérgesen csóváló után, vajon ő mit gondolt? Hogy itt minden szép és képesek vagyunk mindenre? Bármit megrendezhetünk, olyant is, amibe beleszakadtak a leggazdagabb világvárosok? Pár méterrel arrébb a fa alatt fogas, ruhák lógnak rajta. Sok is van, jut a fa alá is, lehet a kupacban turkálni meleg holmit. Öregember bottal nehezen hajol, mindet végignézi, végül két pulóverrel elsántikál. Idős néni nehézkesen csoszog, szerencsére ő is talált két kardigánt, amik majd jobban vigyáznak rá. Szatyraival elcammog a padig és azonnal neki is áll az öltözködésnek. Valaki valamit küldött valakinek és az a valami most ért célba. A villamosmegálló oldaláról egy másik férfi is figyeli rajtam kívül. Kielégült, szervilis mosollyal néz. Mivel ő egy plakát. Éppen azt próbálja sugározni örömében, hogy növekszik a gazdaság, jobban megy ám itt minden! És már mindenki el is ismeri ezt a nagy-nagy teljesítményt!
- Ezt mondd a néninek! – mondom a plakátnak. De nem hallja. Panoptikumfejjel vigyorog tovább a nyugdíjason.
Amikor hazajöttem, itt várt ez a cucc megint. Ugyanaz a boldog üzenet, kékbe kötve, 10 oldal állami mákony, mesterséges boldogság. Bedobták a postaládánkba, kihasználva, hogy a láda nem tud tiltakozni. Nem volt elég, hogy a múltkor levelet kaptunk, nem elég, hogy nem tudod bekapcsolni a TV-t úgy, hogy ne ezek pattanjanak ki belőle, jön megint és csak szórják és szórják. Mennyire kellene hülyének lennem ahhoz, hogy izgatottan fellapozzam és berohanjak a szobába, hogy hé te, Manci vagy Julis, vagy Dzsenifer, vagy hogy is hívnak, a magyar gazdaság megint nő! Meg a minimálbér is ám, mint a rakéta! Az ápolók, a tanárok, az orvosok, mindenki nő! Mármint, hogy nem női személy, hanem növekszik… szóval, nem ő növekszik, hanem a bére! Érted, Jolán! Csökken a legfontosabb élelmiszerek ÁFÁ-ja! Olcsóbban eszünk! Nem eszünk olcsóbban, válaszolná Malvin, mert ma is voltam vásárolni és ugyanolyan drága. Ja, tényleg… a fenébe.. az étteremben sem lett olcsóbb a menü egy fillérrel sem. Meg a sarki kisboltban ma a kaja… hát.. de sebaj!! Ez akkor is örömhír, nem?? Táncoljunk!
Most meg már késő van és vége a napnak. Én meg azon gondolkodom, milyen igazságtalan az élet! Van egy egész minisztérium, aminek az a feladata, hogy hülyeségeket írjon az embereknek. Meg vagyok én, én is hülyeségeket írok állandóan az embereknek, már ha elolvassák itt ezeket. Azok milliárdokat kaszálnak ezen, én meg egy fillért sem. Hát, nem vagyok valami nagy üzletember, az biztos!

2017.01.23.

Azért olyan is van ám, amikor jófelé megy a világ… Fél évszázad alatt történtek változások az emberibb felünkben is. És jegyezzük meg ezt is, ne csak a rosszat vegyük észre.
Kora gyerekkoromban a világ egészen másképp állt az állatokhoz. Én soha, sehol senkinél nem láttam állatokat dédelgetni, szeretgetni, hát így nőttem fel. Pedig rengeteg állat élt akkor a környezetemben. Lovak, tehenek, disznók, kutyák, macskák, tyúkok voltak mindenfelé, meg a madarak az égen, meg a fákon. A gyerekeket senki nem tanította az állatok szeretetére. Őriztem tehenet, hajtottam szekeret, kergettem csirkét, de hogy állatokat szeretni… a kisvárosban, ahol laktam, úgy emlékszem, soha senki nem sétáltatott kutyát. Minek is? A lakásokban nem voltak kutyák sehol, mindenhol az udvaron ugattak, vagy néha kiengedték őket valahová a hátsó kertbe, kicsit szaladgálni… szinte mindig mindenhol meg voltak kötözve, a legtöbb túl vad volt ahhoz, hogy oda szerettünk volna menni hozzá. 13 éves koromban költöztem Budapestre, itt találtam, a legnagyobb meglepetésemre egy lakásban tartott kutyát, amit naponta levittünk aztán sétálni. És akkor láttam, hogy mások is ezt teszik, de hát itt nem voltak kertek, udvarok.
Kiskoromban mindenki használta az állatokat. Amire tartotta őket, arra. Nem túl kesztyűs kézzel. Néha belerúgtak a kutyákba, elverték a lovakat, teheneket,., nem nagyon csodálkoztam, mindenki ezt csinálta. Bement az ólba, aztán szanaszét rugdosta az összes disznót, mert nem fért be tőlük. Így aztán az állatokkal való viszony nagy káromkodások közepette bőgéssel, visítással, vonyítással járt. Nyávogással, ha valaki a macskát dühében átvágta a kerítésen, hogy takarodjon haza, ahonnan jött.
A könyveim, amiket olvastam, un, ifjúság kalandregények, szinte kivétel nélkül úgy fogalmaztak, hogy a hős fehér utazó vagy esetleg becsületes indián törzsfőnök, ügyesen és tehetségesen lemészárolta a vadat. A vad vagy kaja volt és azért, vagy összefoglaló néven dúvad volt, amit nyilván ki kell irtani, ha egyáltalán létezik, legyen az medve, farkas, oroszlán vagy tigris… a gyerekek meg csúzlival, csiksszel lőtték a madarakat a fáról, később meg légpuskával is, mert ez egy elfogadott tevékenység volt. Senki nem szólt érte semmit, inkább a szomszéd áthívott, hogy menjek már oda is, ott is lövöldözzem a galambokat, mert nagyon elpofátlanodtak. A lelőtt verebet meg megette valami macska…
Ismerjük el, nagyot változott a fejünk belül! Az enyém is, főleg! Már amikor biológiát tanultam, tanítottam, egészen másképp gondoltam erre az egészre és már inkább valami teljesen más alakult ki. Most már talán évtizedek óta azt hiszem magamról, hogy állatbarát vagyok. Ezt ráadásul hangoztatom is. De elsősorban mindig a vadonélő állatot értem ez alatt, mert mindig úgy érzem, hogy ők az üldözött kisebbség, nekik van kevesebb pártfogójuk. A házikedvencek már nem szorulnak védelemre, azokra már egyre szigorúbb törvények és hát ma már a fél ország egyesült nőhadserege vigyáz…
Ezért örültem ma nagyon, amikor itt, a neten, ahol a legtöbb ember mindent fikázni szokott, amit csak talál, ma sokan örültek egy odafagyott, majd megmentett kisrókának. Tényleg teljesen jó érzés volt ezt olvasni! Ezzel párhuzamosan jött a hír, hogy a cirkuszvilág összeomlik, mert már senki sem szeretné az állatokat mindenféle hülye trükkre beidomítva a porondon látni és nincs erre tovább kereslet! Éljen! És egyre jobb, hogy hetente van szó arról, hogy kiszabadítják az idiótáknál háznál fogságban tartott ártatlan nyomorultakat állatmentők és visszaadják a szabadságukat, amennyire lehet. vagy legalább békén öregedhetnek tovább, felesleges bántások és szenvedések nélkül!
Szóval, köszönöm világ, sok pocsék dolog történik körülöttünk naponta, nagyon-nagyon rá vagyok szorulva az ilyen üdítő hírekre is!

2017.01.17.