Amikor a lányom született, elvittük illendően megkeresztelni a református templomba. Egy ilyen szertartáson az ember csak bambán mereng, meg próbál viselkedni, mert mégiscsak elvárás volt a család részéről, hogy legyen egy ilyen ünnepség is, és hát mi kifogásom ellene… de a bambulásból csak felkaptam a fejem, amikor a keresztelő szöveg valami olyanról szólt, hogy á, ez a gyerek nem is a tiétek, ezt csak kölcsönkaptátok Istentől, vigyázni kell rá, aztán majd vissza kell adni... izé, azért most elképzelted, mi, hogy milyen képet vágtam... hát pont olyant. És ne röhögj, na!

Azt mondta most itt nálunk a házi laikus istenünk, bele a médiába, hogy a gyerek, az egy közjószág. És még valamilyen szinten érteném is, hogy nem úgy mondta, ha nem ő mondta volna. Használják ezt más értelemben erre a társadalmi tételre, az ember néha emberanyag, néha létszám, néha meg befektetés, de azért van itt még pár dolog, ami mellett ne menjünk el. A köz szó régi vagy új, vagy speciális magyar jelentése mellett. Egy hippitanyán lehet közgyerek a többiekkel együtt nevelt kicsi, nem annyira számít, ki volt a konkrét szülőpárja. Nálunk itt meg nagyon konkrétan jelentőséggel bír, jogi fogalom, a szülők megnevezése sok szempontból fontos. De nem az övék a gyerek, nem a tulajdonuk, nem ölhetik meg, inkább kötelességeik vannak, mint jogaik vele szemben. Gyerekkoromban a szülők joga döntően dominált, ma inkább a gyerekeké a szülőké felett. Szóval, születik egy gyerek és attól kezdve aztán Istené, az államé, Orbán Viktoré vagy a szülőké, vagy mindegyiké, csak eltérő arányban. Ahogy a kormány filozófiája szerint a közvagyon, közpénz átlényegül magánpénzzé, és tetszőleges felhasználásra átváltozik Matolcsy, Orbán, Mészáros és sok más ember farzsebében a köz számára követhetetlen és láthatatlan tétellé, a gyerek is egy ilyen közvalaminek tekintett egyed, ami majd átváltozik valami eszmét, ideológiát, ködös célokat szolgáló mássá. Ezt az átváltozást részben az állam által működtetett manipuláló intézmények, az oktatás leple alatt kiépülő átnevelőtáborok látják el. És innentől nem a közt szolgálják, hanem a köz érdekét a saját érdekévé tévő vezért. Ha a szemlélet feudális, márpedig napról napra egyre inkább az, az állam kinevezett földesurai magukévá teszik a szántókat, erdőket, a hegyeket, folyókat, tavakat és kikötőket, akkor a közember is egyre inkább jobbágy lesz, hiszen nincs is más választása. Anakronisztikusnak tűnhet, hogy a nádorok, főispánok valami külvilágtól elzárt kastélyokban piálás közben elkártyázzák az egyik fél megyéjüket falvastól, jobbágyostól, hamvas leányostól, kondástól és nyájastól, de egyáltalán nincs már messze ez az idő. A régi szemlélet most állítja vissza a régi címeket, tapló nyaloncok lesznek majd vitézek és grófok, kastélyokban és várakban laknak, páncélozott biztonsági őrök serege vigyáz rájuk meg a vadászataikra, tivornyáikra, de ez mind nem produktív dolog, az nem lesz a semmiből, a javakat meg kell termelni. Ezért köztárgy az ember, meg a gyerek is, hívhatják jobbágynak, vagy közjószágnak vagy honvédő katonának, termékeny menyecskének. De a közjószág nem mindenkire vonatkozik. Az ember szó sem. A veszprémi püspök mondta, hogy ide a bárányok közé nem engedünk farkasokat. A mi gyerekünk a barika, a más gyereke a vérfarkas… de nem, de ne is ezt mondjuk… ne a határon kerítésnél vacogó vagy éhező kisgyereket emlegessük csak, aki nem gyerek, nem közjószág, csak vérfarkas. Van itt nekünk ezer másik skanzenünk a közjóra, közszépre, ahol közjószágok élnek. Nem láttál még gyerekeket, akiknek szó szerint semmijük sincs? Se kajájuk, se ablakuk, se fazekuk, se áramuk, se cipőjük, se játékuk, semmi... nem arabok, nem afrikaiak, szegények szegregált szigetei szerte az országban? Nem láttál még ilyent? Na, akkor csak gyere egyszer velem, mutatok párat… azután majd ízlelgesd megint a közjószág kifejezést.

2021. február 07.