Aztán mégis utolért a piros lámpánál.
- Na, mi van?
- Semmi, mi lenne?
- Hát miért nem írsz?
- Jó ég, miről?
- Hát semmiről... napok óta…
- És? Kellene?
- Régen sokat írtál.
- Na és? Most meg apátiában vagyok.
- Ez nem Apátia, ez Budapest…
- De a fenébe is, miért kellene mindig írnom? Miért, kötelező?
- Hát ez a dolgod, nem?
- Milyen dolgom? Miért, ki fizet ezért, vagy ki írja elő?
- Na, mi van, nincs már véleményed? Hülyülünk, hülyülünk?
- Nem, csak unjuk, unjuk…
- Pedig, megnyilatkozhattál volna…
- Mi a fenéről?
- Hát például a szurikátáról… egy sor se volt róla…
- A szurikátáról??? Minden ismerősöm írt róla regényeket! Meg minden újság, napok óta! Kinyitom a csapot és vagy megvert kisgyerekek, vagy döglött szurikáták folynak ki még a mosogatóba is!
- Na, és te mi vagy? Gyerekverő, szurikátaölő, tanárverő vagy gyerek anyját gyalázó?
- Én egyik sem!
- De akkor is mondj véleményt, vagy sikítok!
- Bmeg, hát sikíts! De ne itt, hanem ott a túloldalon… én állatkertverő vagyok, így most jó?
- Mi az, hogy állatkertverő??
- Hát, hogy ki a legnagyobb seggfej. Nem a gyerek, nem a tanár, nem az apa, hanem az, aki idehozta Kecskemétre a szurikátát mutogatni Afrikából. Az a bűn alfája és omegája is.
- Mi?? Hogy ne legyenek állatkertek? Hogy a kikényeztetett kisdedek ne tudjanak semmit bottal piszkálni, kiröhögni, pereccel meg kővel dobálni?? Elment a jóeszed? De szemét ember vagy te! Töröllek is az ismerőseim közül! Az ilyent kellene agyonverni, nem a bottal piszkáló gyereket meg a szurikátát! Pfuj, bmeg… még, hogy ne legyenek állatkertek… Te szemétláda!
- Na, húzni innen, eleget beszéltünk erről! Tűnés!